Lótusz – Lélekemelő karkötők
A lótuszvirágokat nagyra értékelik és tisztelik a buddhisták azért, mert képesek felemelkedni a zavaros piszkos vízből, és gyönyörű szépséggé nyílni. Ahogy a lótusz virág kiemelkedik a zavaros vízből és kivirágzik úgy emelik fel ezek a karkötők a lelkedet a béke , a szeretet és önszeretet világába, Újjászületsz mint a lótusz. A Lótusz mag karkötő viselése egész nap emlékeztet szándékaidra és céljaidra. A jelen pillanatra való összpontosítás a gyöngyök megérintésével elvonhatja a figyelmet a szorongó gondolatokról, valamint emlékeztethet a lótuszvirág utazására, erőt és reményt nyújtva.
Minden karkötő a szent 9-es számnak megfelelően 9 áldott lótuszmagot tartalmaz , A magokat nepálban egy kolostorban áldották meg. A lótusz a tisztaságot növekedést és szépséget jelképezi. Szimbolizálja a szellemi növekedést és a képességet, hogy az úton lévő akadályok fölé emelkedjen. A lótusz mag is elősegíti a lelki és anyagi jólétet.
A karkötőt tiszta hegyikristály mely a lélek egyik legerősebb tisztítója és egy különlegesebb kristály egésziti ki melyek mindegyike egy kicsit kiemel valamit a lótusz tulajdonságaiból.
A „középpontban” elrejtve egy különleges Angyal Aura kristályszem található mely összekapcsol téged vezetőddel őrangyaloddal.
Ahogy Thich Nhat Hanh mester hires kaligráfiáján szerepel „Nincs sár nincs lótusz”. Ez a karkötő így emeli fel tisztítja meg a lelked. Stilusában a japán ZEN szerint szerint készült egyszerű és látszólag szabálytalan elrendezése az élet változékonyságát mutatja .
A karkötő csodálatosan kombinálható a Talizmán lélegzete Zen boldogság karkötőkkel melyekkel harmonikus egységet alkotnak.
Bővebbeket a termékeknél találsz, köszönöm, hogy meglátogattad az oldalamat.